A kultúrák napja volt a WWF sarki sátrában (Arctic Tent) Főleg a klímaváltozás északi népekre gyakorolt hatásáról volt szó, de más előadók is tartottak előadásokat. Három érdekes történetet szeretnék veletek megosztani.
Egy „messzi északról” érkezett őslakos falujában emberemlékezet óta mindig február 3-án kelt fel először a nap a több hónapos téli sötétség után. Ez azonban az utóbbi pár évben megváltozott. A gleccser ugyanis, amely mögül a nap tavasszal először felkel, olyannyira visszahúzódott, hogy az első világos nap már nem február 3-án, hanem egy nappal korábban jön el. A látszólagos apróság most még csak a kis közösség naptárának átalakítását kényszerítette ki, de világos jele annak, hogy sokkal komolyabb változások állnak a küszöbön.
Egy másik előadó egy érdekes szociális problémát emelt ki: ki gondolná, hogy a sarkvidéken gondot okzhat, hogy az ott élőknek nincsen hűtőjük? Pedig így van. Az északi területeken a vadászidény néhány hónapra korlátozódik, ilyenkor kell összegyűjteni az év egészére elég táplálékot. Az északi népek az állandóan fagyott talajba vájt pincéket használják arra, hogy a húst tárolják: úgy működik, mint egy fagyasztó.
Az utóbbi években azonban nyáron egyre gyakrabban és egyre jobban felolvad a talaj, a pincékben nincs elég hideg ahhoz, hogy az élelmiszerek ne romoljanak meg. Ha pedig megromlik, a közösség éhezni kényszerül a következő vadászidényig. Hűtőszekrény szóba sem jöhet, a területen közel-távol nincs áram.
Végül egy kutató számolt be egy kitartó jegesmedve esetéről, akinek történetét onnan ismerjük, hogy mozgásának követésére korábban GPS-es nyomkövetőt helyeztek rá. Ahogy eljött a tél, a medve a Spitzbergák partvidékén rekedt, mivel a tenger nem fagyott be annyira, mint a korábbi években. A jegesmedvék csak a jégmezőkön kóborolva találnak táplálékot, így a jégtől elszakított medve éhezett. Amikor nem bírta tovább, belevetette magát a tengerbe és úszni kezdett. Egyenesen észak felé.
A kutatók számítógépeiken látták, ahogy napokon és éjszakákon át úszik a nyílt tengeren, míg végül 150 kilométer után elérte a jég határát. Több hetet töltött a jégmezőn, táplálkozott és megerősödött. Ezután újra belevetette magát a tengerbe és visszaúszott a szárazföldre. Hihetetlen, de pontosan ugyanoda érkezett, ahonnan elindult.
Az állatvilág nagyon erős és nagyon szívós, de sajnos nem minden jegesmedve ennyire kitartó és elszánt. Valószínűleg ugyanekkor más medvék is elindultak a táplálékot ígérő észak felé, és feltehetően nem mind tért vissza. Ahogy az éghajlat egyre melegebbé válik, a jég határa is egyre messzebb kerül a szárazföldtől. Ha ez így folytatódik, eljön majd a nap, amikor az utolsó jegesmedve indul majd el a nyílt tengeren észak felé, a látóhatáron a jég határát keresve. Csak akkor már nem lesz jég...
Utolsó kommentek