Linkblog

Ennyien olvassák most

Friss topikok

Koppenhága

A WWF Magyarország blogja a koppenhágai ENSZ klímakonferenciáról. Hírek, érdekességek, elemzések az eseményekről és azok hátteréről egyenesen a helyszínről.

Utolsó kommentek

Kapcsolat

Írjatok nekünk bátran!

koppenhagablog@gmail.com

2009.12.16. 13:34 Ahsbahs Krisztina

Megrekedtek a tárgyalások – lesz még ebből megállapodás?

Az USA delegációja a tegnapi több órás csúszással elkezdett LCA (Long-term Cooperative Action) tárgyalását megakasztotta azzal, hogy ismét a szövegezésről kívánt egyeztetni, holott azt már korábban lezárták. A tárgyalások végül ma reggel hétkor fejeződtek be. A civil szervezetek szakemberei szerint gyengült a tervezet.

Az USA eddig meglehetősen a háttérbe vonult, most azonban hangnemet váltott és az előtérbe került. Úgy tűnik, hogy egyszer csak a legnagyobb "fogyasztó" az USA és a legnagyobb olajtermelő Szaúd-Arábia válik a folyamatok akadályává.

Sajnos úgy tűnik, hogy a tárgyalások jelenleg vagy visszafelé haladnak, vagy legalább is stagnálnak. A WWF International szakemberei elmondták, hogy az elmúlt 12 órában semmilyen előrehaladást nem tapasztaltak a megbeszélések folyamán.

A jelenlegi LCA tervezet ráadásul még nem jelent megfelelő alapot a miniszterek tárgyalásához sem, hiszen még mindig sok a kérdőjel és nyitott kérdés. A tárgyalók bizony még korántsem végeztek, holott szerda van, péntek este 6 órakor pedig elviekben vége a konferenciának.

Merre tovább?

Sajnos a tárgyalások egyre inkább zárt ajtók mögött zajlanak és egyre többet hallani a színfalak mögötti tárgyalásokról. A Bella Centerben többször is elhangzott, hogy a tárgyalások transzparenciája alapvető feltétele a sikeres és hiteles megállapodásnak, ugyanakkor az is egyértelmű, hogy politikusok hatékonyabban tudnak dolgozni, ha kis, zárt üléseken egyeztetnek egymással.

Nem tudni, hogy most mi zajlik a háttérben. A civil szervezetek attól tartanak, hogy a nagyobb hatalmak (pl. USA, Kína) összefognak majd - ha azt a világ szeme elől elzártan tehetik - és ellehetetlenítik az erőteljes megállapodást.

A kiotói jegyzőkönyv folytatásával kapcsolatos megbeszélések szintén megrekedtek, hétfő óta lényegében semmilyen előrelépés nem történt.

Mindezek ellenére talán még nincs veszve minden, ám csak akkor lábalhatunk ki a gödörből, ha az az erőteljes politikai akarat valóban létezik, melyről a tárgyalások elején az országok biztosították a világot. Ahogy az egyik civil szervezet szórólapjain is olvasni lehetett: a politikusok beszélnek, a vezetők cselekednek...

A felsőbb politikai egyeztetések tegnapi megkezdésével a tárgyalók átadják a helyeiket a minisztereknek, majd a miniszterek az államok vezetőinek. Ennek megfelelően, Connie Hedegaard az ülések eddigi elnöknője is átadta helyét Dánia miniszterelnökének, Lars Løkke Rasmussen-nek, így a továbbiakban ő elnököl a tárgyalásokon. Bízzunk benne, hogy a politikai akarat most majd lendületet ad a folyamatoknak.

2 komment

Címkék: kína rasmussen tárgyalások cop15 kiotói jegyzőkönyv klímakonferencia hedegaard


süti beállítások módosítása